Szóval valami back again dolog következik most, legalábbis meglássuk...

Tegnap úgy keltem fel, hogy zsongtak a fejemben a gondolatok és emlékképek a múltból, és nem hagytak nyugodni. Ez még ma is eltartott, és valszleg ebből kifolyólag is elkezdtem régi fájlokat nyitogatni a pendrive-omon. Egy ilyet kinyitva találtam rá egy régebbi irományra, ami nem éppen vicces és mulatságos, de valami miatt úgy érzem, ezt itt és most közszemlére teszem. Tegyetek vele, ami csak jólesik. És neeeeem, nem vagyok közelében sem ennek az állapotnak, mielőtt még elkezdenétek kalkulieren, vajon mi ihlette. régen volt, de igaz volt... :-)

A szombat reggelt azzal kezdtem, hogy regenárálódtam a hosszú alvásból, majd elmentem a boltba, és volt olasz órám is. Nardi 9-re jött, és végre már nemcsak a buszos társaságnak őrlöm az olasz szavakat, hanem neki is. A pasi 37 éves, szimpi, az a kimondott good guy, emiatt aztán nem kimondottan az esetem igy első ránézésre, bár a többiek folyton össze akarnak vele boronálni. Nagyon vicces egyébként, hogy folyamatosan pirul. Egy ilyen embert ismerek még rajta kívül, Deant, a szlovén kollégát, aki már akkor elpirul, ha az folyosón szembe találkozom vele, és köszönök neki. Nem tom, hogy szlovén sajátosság-e, de neki megvan az a specialitása, hogy vonalpirulása van.

Tudjátok, van az úgy néhanapján, hogy nem tellik az embernek másra a napból, csak hogy felkeljen, csak úgy létezzen, heverésszen a munkahelyen, és a teendők között válogasson, tanulgasson, nevetgéljen, aztán hazamenjen az esős éjszakában, és bebújjon a jó meleg ágyikóba egy forró teával. No valami ilyesféle történt velem tegnap, és valahogy nem is bántam. Egy kis regenerálódás a kemény bulis este után már épp rámfért. Reggel úgy ébredtem, mint akit kicseréltek, szinte először ebben az évben, hogy nem kellett győzködni magamat, hogy másszak el a gymbe egy röpke röpködésre a running machine belten. Mint Piroska az erdőben (igaz, ő a farkaskoma felé) szaladtam én is a végzetem felé. Szaladtam volna, csakhogy a gym zárva volt. Irgum-burgum! Takinéni valszleg az éves csipkerózsika álmát alussza. 

Tegnap este elég nagy bulinak nézett elébe a kis csipet csapat, ugyanis elhatároztuk, hogy megünnepeljük az újévet. No ez már ebédidőben elkezdődött, amikor megkóstoltuk a litvánok pálinkáját. Természetesen ők is medicinnek álcázzák, és előszeretettel hajtogatják, hogy ez tényleg gyógyszer, de sztem 50 fokos alkohol már nem biztos, hogy belefér a gyógynövénylé kategóriába. Kétségtelen, hogy gyógynövényből készült, kesernyés ize volt, és mikor lenyeltem, az egy dolog, hogy az egész nyelőcsövemet végigégette, de mikor találkozott a gyomrommal, az sem köszönte meg. De legalább nem küldött köszönő képeslapot visszafelé. azért nem volt olyan rossz, de nem hiszem, hogy a kedvencem lesz. Valami olyasféle a neve, hogy Manininiku, vagy mi, kegyetlen ize van, és joggal rászolgált az angolra “forditott” nevére: Millers’ Bitter.

No hát sziasztok Mindenkinek. Itt volnék újra, nem mintha eltüntem volna bárhová is, csak éppen egy kicsit kimaradt a blogirás mostanában. Ezt valaki bánja, valaki nem…

Hazafelé a repcsin épp az járt az eszemben, hogy milyen jó lesz végre a melegbe visszaérkezni. Nohát ehhez képest hideg fogadott. No jo, csak 2-3 fok napközben, de azért ez is hideg ám egy ilyen melegvérü (vagy hideg??? Sose tudom…) teremtménynek, mint jómagam.  És éjszaka meg -2, -3 fok van, először életemben láttam itt befagyva pocsolyát. Jó, mondjuk nem volt mély, de azért ott gyöngyözött rajta az a kis hideg nyavalya. Jóvanna, utáljatok csak bátran, abbahagyom a panaszáradatot, mert épp most néztem, hogy otthon meg -10-ek repülgetnek!? No jó, ti nyertetek! :-P

Szóval asszem az időjárást kiveséztük/tem, úh evezzünk egy kicsit más vizekre, bár most igy belegondolva kirázott a hideg az evezés hallatán. Jeges Duna vize nem a legnagyszerübb hely ilyenkor az időtöltésre, kivéve, ha be van fagyva, és jókat lehet taknyolni rajta teljes testsúllyal anélkül, hogy lassan úszó jégkockaként végeznénk a vizben.