Sokan úgy tartják, az őszinteség a legfőbb erény, de vajon az erények arra valók, hogy használjuk is őket, vagy csak, hogy kitegyük a vitrinbe. Jó kérdés. Mindenki került már olyan helyzetbe, ahol nem feltétlen tüntették volna ki az őszinteség érdemkeresztjével. Nem feltétlenül hazugságra gondolok én, hanem akár csak félinformáció közlése, vagy egyszerűen egy-két mellékinformáció nem említése, pillanatnyi emlékezetkiesés, stb. Ha más nem, a gyermekkori csíntevések között biztosan akad egy-kettő, mint például anya számonkérő kérdésére válaszolva, miszerint hová lett a csokoládé az almárium legfelső polcáról... Ilyen és ehhez hasonló homályvetéseket mindenki megélt, amivel két fő cél lehetett: menteni saját bőrünket vagy nem megsérteni más „bőrét”. Persze ez egy elég kockázatos akció, ugyanis, ha a másik rájön a csínre, talán még mérgesebb lesz, mint annakelőtte. No de családi, baráti, szerelmi és egyéb közeli kapcsok miatt sok esetben megéri kockáztatni. De mi van akkor, ha az ember pont az ellenkezőjét teszi? Vagyis elmondja a színtiszta igazságot, még ha az fáj is a másik embernek, csakhogy őszinte legyen, csak hogy kifejezze, amit gondol a dologról, semmi többet. Én kipróbáltam ezt a variációt, és láss csodát: Rosszabb, mint a félőszinteség! Elmesélek egy történetet:

Történt egyszer, hogy úgy döntöttem egy kedves olasz ismerősömmel, hogy ha már egyszer úgyis Magyarországon vagyunk, miért is ne néznénk meg, mi van a kis határunk után, délre, horvát szomszédainknál.Vettük hát a bátorságot, és nekivágtunk. Felpakoltuk a kocsit minden remek dologgal, találtunk az interneten egy lastminute apartmant, úgyhogy már semmi sem volt, ami megállítson minket.Vagy mégis???

Honnan is kezdjem. Talán a végén. 4 napot töltöttem Brüsszelben, és most épp készülök hazafelé, vagyis Albániába. Egy remekbeszabott management képzésre érkeztem, amelynek a címe ’Make your team work’. Mikor vasárnap délután elindultam Tiranából, szó szerint a hátam közepe sem kívánta az egész utazást. Félre ne értsetek, soha nem voltam még előtte Brüsszelben, viszont valami miatt nem volt akarásom eljönni ide. Most, hogy hazafelé megyek, valahogy kevert érzésekkel távozom. Nem utoljára vagyok itt, tudom. Vissza fogok jönni, ez biztos, valószínűleg novemberben, nem is soká. És hogy milyen is Brüsszel?

Hello világ, visszatérteeeem!!! Hogy hol csavarogtam eddig?

Ha én azt mind elmesélném…

Kezdjük csak röviden és tömören, aztán jöhet a veleje. Szóval rég volt, igaz sem volt már, amikor én utoljára irtam ide, és bár úgy tűnt, elfelejtkeztem erről az én kis életregényemről, ez nem igaz. Igen is ott motoszkált bennem, hogy írni kellene már bele valamit, de eddig nem nagyon jött rá a sor. Ennek egyik igen egyszerű oka, hogy valaki ellopta az időmet, lecsiccsentett belőle… remélem, mindenkinek szép időben volt része a nyáron, nekem biztosan, bár összességében volt kaptam nyakamba meleget és hideget is. Ez az élet sója, mit tehetünk. De mivel csak a szépre emlékezünk, és a nem szépet eltemetkéljük magunkban, lássunk valami szépet, netán vicceset. Áááá, meg is van itt mindjárt egy szép kis történet, hogyan hívjuk fel magunkra a figyelmet egy parkolóházban, és haragítsuk magunkra fél Budapest sietős népességét. Ez jó leszvisszatérős back-again történetnek.

Van az úgy, hogy az ember egy reggel felkel, és elgondolkodik az életéről. Ez történt velem is minap, mikor fáradtan, nagyon fáradtan felébredtem, és arra gondoltam, milyen jó volt látni a barátokat, csak az a fránya fejfájás ne lenne. Fáradtan nyúl megfáradt harcosunk a telefon után, hogy meglesse, mennyi az óra, mikor lassan ráeszmél, kis ködfoltokban felsejlik kis buksijában, hogy baj van... Baj van, mivel telefon nuku. Mi is történt, hogy is történt? Volt az a  bár, voltak ott emberek meg jókedv, lehetett sokat nevetni, meg inni, és ivás után mi jön, no mi? Hát a pisilés... És hogy mindez hogy kanyarodik vissza a telefonhoz? No gondoljatok valami merészet! Duplázzátok meg! Szájakat nevetésre állítani, és meheeeeeet!!!!