Szóval valami back again dolog következik most, legalábbis meglássuk...

Tegnap úgy keltem fel, hogy zsongtak a fejemben a gondolatok és emlékképek a múltból, és nem hagytak nyugodni. Ez még ma is eltartott, és valszleg ebből kifolyólag is elkezdtem régi fájlokat nyitogatni a pendrive-omon. Egy ilyet kinyitva találtam rá egy régebbi irományra, ami nem éppen vicces és mulatságos, de valami miatt úgy érzem, ezt itt és most közszemlére teszem. Tegyetek vele, ami csak jólesik. És neeeeem, nem vagyok közelében sem ennek az állapotnak, mielőtt még elkezdenétek kalkulieren, vajon mi ihlette. régen volt, de igaz volt... :-)

Leszegett fejjel, meggyötört testtartással, megtört arccal közeledett egy alak a vasútállomás bejárata felé… Kezében egy kopott, barna bőrtáska, néhány ország autójelével teleragaszgatva. Arcán a hitvesztett, megfáradt ember halálfoltjai tükrözödtek az esti alkonyatban… Utazni készült. Hogy hová? Maga sem tudta. Csak el innen! Más nem számit már. Csak legyen már vége… Csak hadd pihenjek meg végre… Csak hadd pihenjek meg végre… Örökre…

Csak egy rövid képkocka pattogott szeme előtt, amelyet kegyetlen igazságtartalma miatt mindig is mélyebbre és mélyebbre nyomott el magában, és amely valahogy mégis mindig megtalálta az utat felfelé, hogy aztán ott csiripeljen a hitetlen fülében.

- Az élet ritka kincs, amit a lehető legnagyobb teljességben kell megélni, bármi is történjen. - mondták neki az okosok.

- No persze. - mondta a hitetlen. - Mintha az ilyen könnyü lenne.

- Semmi sem könnyü, - mondták az okosok - de ebből az egyből sosem szabad engedni.

A hitetlen nem fogadta meg a jótanácsot, és miközben görcsösen próbálta döntésének jogosságát igazolni, mind mélyebbre és mélyebbre süllyedt a magány és a sötétség mély bugyrába. Reggel felébredve már nem hallotta a madarak csivitelését, nem érezte a friss kávé felüditő hivogatását. Nem látta az ajtó előtt őrködő portás kora reggeli, álmos mosolyát és a hangját, amint jó reggelt kivánt. A friss újság ropogása már nem hatotta át testét, hogy valami bódult, zsibbadás legyen rajta úrrá a reggeli kávé elfogyasztása közben, amivel megfelelő befejezést adhat a reggeli ébredésnek.

A munkájában már nem talált örömöt, és a munkatársak közeledése már teher volt, nem hálás kifogás a munka terhe alól. Már nem talált különbséget hétköznap és hétvége között, már nem volt határ nappal és éjszaka között. Nem érzett örömöt vagy szeretetet, sem bánatot vagy haragot… Már nem érzett semmit… Üres volt… Csupán csak létezett…

A színes papirlapok elszürkültek, a tinta sem volt kék többé. Lassan eltüntek a szinek az utcákról, lassan elhalványult az erdők zöldje, a mezők, virágok illata, az étel izetlenné vált, a határvonalak elmosódott foltokká halványultak... És lassan eltüntek az emberek, eltüntek mezők és virágok… és lassan eltüntek az erdők… eltüntek végleg…

Csak egy dolog maradt állandó…

A létezés…

Létezés a Semmi határtalanságának légüres terében…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.