Hello világ, visszatérteeeem!!! Hogy hol csavarogtam eddig?

Ha én azt mind elmesélném…

Kezdjük csak röviden és tömören, aztán jöhet a veleje. Szóval rég volt, igaz sem volt már, amikor én utoljára irtam ide, és bár úgy tűnt, elfelejtkeztem erről az én kis életregényemről, ez nem igaz. Igen is ott motoszkált bennem, hogy írni kellene már bele valamit, de eddig nem nagyon jött rá a sor. Ennek egyik igen egyszerű oka, hogy valaki ellopta az időmet, lecsiccsentett belőle… remélem, mindenkinek szép időben volt része a nyáron, nekem biztosan, bár összességében volt kaptam nyakamba meleget és hideget is. Ez az élet sója, mit tehetünk. De mivel csak a szépre emlékezünk, és a nem szépet eltemetkéljük magunkban, lássunk valami szépet, netán vicceset. Áááá, meg is van itt mindjárt egy szép kis történet, hogyan hívjuk fel magunkra a figyelmet egy parkolóházban, és haragítsuk magunkra fél Budapest sietős népességét. Ez jó leszvisszatérős back-again történetnek. Történt ugyanis, ahogy az lenni szokott, hogy parkolási lehetőségként megfordult a fejemben az egyik hires neves plaza mélygarázs gondolata. Mivel kényelmes, 21. Század, lift is van, talán kevesebb a kockázata a kárnak és a lopásnak, így örömmel vettem igénybe az említett szolgáltatást, és ügyesen vettem az első akadályokat, mégpedig a bemenetelt. Semmi probléma nem volt, elvettem a kártyát, és mivel már ugye nem voltam kezdő pláza parkoló, tudtam, mit kell megnyomni, mennyire közel kell menni a készülékhez, hogy még véletlenül se kelljen kinyitni az ajtót, amit ugye az okosok idétlen kezdő stílusnak titulálnak. Minden sínen volt, semmi gáz, tuti voltam.

Felmentem a plázába, elintéztem a dolgomat, egy dolgot nem sikerült csak elintézni, a pénzkivétel, mivel a bankautomata egyszerűen úgy döntött, nem ad több pénzt, mint amennyit akartam. Lehetett volna ez akár egy rossz ómen is, de mivel alapvetően pozitív ember vagyok, dehogy gondoltam én ilyesmire. Hamar elfelejtkezve erről, pár óra múlva kisebb fáradtsággal a homlokomon lementem a parkolóházba, kifizettem a cehet, majd irány a kocsi. Beültem, irány a kijárat. Mivel a bátyám nem messze várt rám az egyik kereszteződésnél, ezért sietnem kellett. Igen ám, de a kijárat más sorsot szánt nekem. A sorompó felé tartva még nem tudtam, hogy én leszek az őrök aznapi vicces szőke csaja, akiről még egy hét múlva is, egyéb érdekesség híján, mesélnek a haveroknak. Szóval megálltam a kedvenc készülékemnél, és bevette a kártyát, és a készülék a következőt válaszolta: “Ezzel a kártyával már kihajtottak.” He? Na ezt eléggé furcsállottam, mivel én még eléggé bent éreztem magam, és eléggé valósnak is tűnt a dolog. Szóval nem tom, mit gondolva, de megpróbáltam még egyszer belehelyezni a lyukba a kártyát, remélve, hogy esetleg csak félrenyelt valamit a kicsike. A válasz ugyanaz volt. Hát akkor ilyenkor mi van? Jött a hatalmas rögtönző tehetségem: Hívjunk segítséget! Igen ám, de hogyan. Telefooooooon! A 20.század csodája!!! Tudom, hogy minden fórumon elhangzik a poén, csak a piros gombot neeee!!! És nekem is megfordult a fejemben, de nem adtam fel, bármi lesz is ezután, állok elébe. Megnyomtam. Ha? Kicsöng… J Egy fiatalember hangja szólt bele unottan, aki nagy valószínűséggel végignézte szenvedésemet videón is, de mint akit mit sem tud az egészről, érdeklődött. Elmondtam neki kissé felháborodva és kissé csodálkozva, hogy ez a furcsa metállady azt állítja, kihajtottam, pedig esküszöm mindenre, ami szent, hogy még mindig bent vagyok. No erre, és gondolom, a szőke vonalat összerakva a következőképpen reagált: “Ne mozduljon sehová, a kollégám mindjárt odaér.” Remek, még egy ember, aki komplett hülyének néz, de nem baj, ha a kolléga képes kiengedni, esküszöm, nem jövök vissza ide többé. Kollégával csak egy picirke baj volt, hogy kb 10 perc múlva érkezett meg csak, és önmagában ez még nem is olyan nagy katasztrófa, hiszen tudok én várni, bár a bátyám kb 5ször hívott fel, de sebaj, a legnagyobb baj az volt, hogy egy elég dühös kis közösség gyülekezett mögöttem, akik hosszú-hosszú kocsisorban sorakoztak, hogy ki tudjanak jönni ugye a 15 perces határidőn belül. Hááát, erre igazából nem tudtam hogy reagálni, csak egy módon. Megtornáztattam pár testalkatrészemet amolyan “én nem tehetek az egészről” kéztartással, két vállat a magasba huzigálva, szemöldököket ugyancsak a magasba rángatva apró homlokráncolást hozzáadva és jelezve, hogy szegény embert még az ág is húzza. Amikor ez már nem segített, mert ugye minden ember más, és van akinél működik egy stratégia, aztán meg a másiknál nem, szóval amikor már a nem működős közösség többségbe került, és kezdtem fájdalmat érezni a vállamban, visszaültem a kocsiba, és felhívtam a bátyámat. Elmagyaráztam neki, hogy mibe keveredtem, és meglepő módon valami ilyesmit reagált: “Már megint!? Nem hiszlek el!” Szóval elmondtam neki, hogy lehet, hogy nem kéne megvárnia, menjen, de ha nem kerülnék elő a nap végére, akkor kezdjen el keresni, és elsőként a mélygarázsban. Ezzel rendben is voltam, amolyan végrendeletszerűség elintézve. És akkor, mint fény az éjszakában, megjelent előttem a nap embere: a Kolléga. Magas volt, meg izmos is, meg minden a helyén, de nem is ez volt a lényeg abban a pillanatban Bár nem tom, miért nem csaptam le a lehetőségre így utólag belegondolva, a buta szőke image már kiépítve, innen már nem messze a kijárat… a kijárat, hát ez az, hurrááá… mint abban a musicben, “Ticket to the Moon”, no kb ezt adta nekem a Kolléga… Esküszöm, jobban örültem neki, mint egy jegynek a Holdra abban a pillanatban… a lényeg a lényeg, kint voltam a slamasztikából, és nem örültem még előtte sokszor jobban a szabadlevegőnek, mint abban a pillanatban… És hogy mi a tanulság? Vannak napok, amikor a kártyák egyszerűen nem kérnek tovább az algoritmusok által megírt sorsból, hanem önálló életre kelnek, és mint ilyenek felveszik az emberi humánum nem annyira díjazott hangulatember stílust…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.