Reggel korán érkeztem, mivel azt mondták, hogy 9kor kezdünk. 9:50-kor már el is kezdtük. Remek. Akár még egy futás is belefért volna. Marlon, aki a tréninget tartotta, kiköpött Bob Marley. De valami tutira! Ha az utcán látnám, az utolsó helyre sorolnám azt a lehetőséget, hogy ilyen helyen dolgozik. Életmüvész feje ellenére tényleg ért a pénzügyekhez. Jó fej emberke, viszont annyit beszél, mint egy végtelenitett kazettásmagnó. Ja és minden regulációt tud az ellenkező irányból is kimagyarázni. Bármi lehetséges az ő szótára szerint, cask épp arra nem kapunk igy választ, hogy a sok lehetőség közül végülis melyiket kövessük.

Reggel még hiányzott a csapat egy része, ők később akarnak csatlakozni. Clas berobogott 11 körül, majd 2 szóváltás Migenával, és kiviharzott. Kérdőn néztem Migenára, hogy ez mi volt. Erre ő: He is crazy. no ezt már én is régóta sejtem.

Ebédig majdnem kipusztultam. Igaz, hogy nem vagyok nagy étkü, de azért, hogy délután 2-kor kezdjük az ebédet, az kicsit zavart. Már kopogott a szemem, plane, hogy minden idegszálam a tegnap este elkészitett zöldséges rétes körül forgolódott, fincsi sajttal, joghurttal… A végén már nagyon morcos voltam, és amikor még megkérdezték, hogy akkor megyünk-e a spaghetti house-ba ebédre, gyors rávágtam, hogy dehogy, és irány fel a konyhába. Ilivel és egy fél Marcelloval ebédeltem. Azért csak féllel, mivel M most éppen lecsóban van ugyibár J-vel, aki szintén kiment a bandával ebédelni. M viszont éhes volt, de tipikus olasz macsóként nem kenheti össze a kezét holmi kaja készitéssel vagy vásárlással esetleg, ez a nő dolga, nő hiján viszont ugye nem eszik, nála ez igy megy. Igy aztán megkérte Ilit, hogy amikor senki nem látja, mi lenne, ha becsempészne egy kis maradékot. I rögtön mondta neki, hogy ha akar enni, másszon ki a csigaházból, ne bújkáljon, és jöjjön enni. No most ez úgy folyt, hogy mi az irodámban ettünk (mivel a kantin a földszinten van, és már nem volt annyi idő, hogy leköltözzünk, és vissza). M viszont, mivel bármelyik pillanatban betoppanhat a másik nő az életéből, ezért nem ült le, hanem állt a folyosón, és minden falatnál belépett az irodába. Bevette a szájába, kiment a folyosóra, hogy megrágja, majd újra vissza. Igy evett. Olyan volt, mint Pampalini abban a régi mesében, amikor a végén mindig elszaladt tova távolba, mert épp a fenekét találták el, vagy beleült valami forróba vagy szúrósba, vagy ilyesmi… Szakadtam a röhögéstől, hogy hogy lehet ember ennyire idétlen (a szó legkedvesebb és vicces értelmében). Egy nőtől ennyire tartani! Plane, miután már szakitott vele. Ez nem egy macsóra vall, de ez M. Nincs mit tenni. Közben ugyebár megintcsak előadta, hogy ne izguljak, nem maradok sokáig nélküle, én vagyok a njú target, no ezen nagyot nevettem: Hát azt majd meglátjuk! Én nem annyira hiszem… J

Ili átküldött egy meghivót, amit Thomas szomszéd küldött körbe, hogy várnak sok szeretettel minket curry csirke evő partira, amit Reimar remek palacsintája zár. Remek! A már megint eves annyira nem dobott fel, de a társaság gondolata igen, úgyhogy ennek örültem.

Délután csaklakozott Clas is. Hurrá, végre nem fogunk unatkozni, mert sejtéseim szerint beveti legújabb kérdéseinek sokaságát, amit senki sem ért, cask ő. Igy is lett. Főleg annál a résznél akadtunk el, hogy valójában ez miért is kérdés, és hogy hogy jön ez most ide. Egyéb bajunk nem volt vele. Clas egy-egy kérdésével darabonként eltöltöttünk félórát, amit újabb kérdései követtek, ezek úgy generálódnak a kicsi szőke fejében, és ezek újabb félórát vettek igénybe, ami után, cask hogy ne legyen homályos folt a fejében, még jött pár apró: ‘let me repeat whether I understand correctly…’. Ez volt az a pillanat, amikor ránéztem Penchora, akinek az arca mint a céllövölde, pompázott mindenféle szinben. Nevetnem kellett, egyrészt, mert kinomban már nem tudtam mást, másrészt pedig, mert már régen nevettem nagy nyilvánosság előtt egy amolyan kellemesen hangosat. Próbáltam visszafogni, de azért csak kicsúszott egy-két hang. Clas véresen forgó szemekkel nézett rám, ez gyorsan helyretett. Valami olyasmi volt a szemében, hogy nehogy merjek vele packázni, mert felszúr egy ladiknyi rőzse tetejére, és tüzes nyillal búcsúzik, stilusosan, ahogy azt a vikingek tették anno. Ha C nem lenne ennél a Delegációnál, esküszöm Recruit Requestet adnék fel egy 40-es, szőke svéd viking pasiért, akinek csupa érdekes kérdései vannak, és cask az alapdolgokkal nincsen tisztában, de mindent képes interpretálni máshogy, mint ahogy te mondod, mégha annak valójában semmi valóságalapja nincsen, mivel az általa felvázolt variáció nem létezhet a valóságban, egyszerüen esélytelen, hogy megtörténjen. Ő az ilyen dolgokról előszeretettel gondolkodik órákon keresztül: What if… Egyébként ez a viking dolog nem is olyan vicc. A tréning alatt el is képzeltem olyan, tudjátok, ilyan viking sityakban, szarvakkal, meg minden… Illene rá, csak kontaktlencsét kellene felvennie, mert szerintem a vikingek idejében még nem találták fel a kör alakú szemügét, amilyen neki van. Ha jobban belegondolok, lehet, h szemüveg sem volt, ezért kellett a fémbili a fejükre, ha netán neki találnak menni egy oszlopnak, legalább a fejüket védje valami bili. Más dolog, ha a támadás alulról jön.

No szóval Clas ezen mondatkezdéseiből kaptunk egy párat ma is, mindenki örült. Marlon kevésbé, már 20 perc után készen volt C-től, és lelki szemeim előtt láttam, amit a raszta hajtincsei egyesével emelkednek az ég felé, és a még csak tövénél ősz haja hirtelen vált át hamuszürkévé, és 5 évet öregszik egyhelyben. Mindenki örült, mikor vége lett a napnak, és mehettünk, én leginkább.

Elmehettem végre futni egyet az edzőterembe, nagyon örültem. 1 órás futást terveztem, amit egy táncoslábú fazon átfazonirozott. Nem is értem, hogy születhet valakinek olyan ötlet a fejében, hogy az edzőterem közepén, a gépek között salsa lépéseket gyakoroljon a tükör előtt, és mások szeme láttára. Ami ráadásul még vicces mozdulatokban végződött. Mivel a falak tükörből vannak, igy bár háttal voltam, mindent láttam, és annyira rákoncentráltam a fószerra, hogy elfelejtettem szedni a lábamat, ami viszont a futószalagot kevésbé érdekelte. És hogy tudjátok, mi lett a vége? Szerintem sejtitek! Láttátok azt a – nekem egyik kedvenc – interneten köröző animációt a jegesmaciról, aki futószalagon futkorászik? Valami fergeteges! Sosem gondoltam volna, hogy ez velem is megeshet, ahogy ezt mondani szokás! De újra csak ki kell, hogy ábránditsak mindenkit: igenis megeshet, szó szerint. A mese egy kecses mozdulattal valósággá vált: tágranyilt szemekkel rábámultam a salsakirályra, kicsit előremozditottam a nyakamon a fejemet - tudjátok, mint a vagi rapperek, mikor lövik a ritmust a térbe. No ekkor történt, hogy miután a fejem kibiccent az egyensúlyi helyzetéből, amit - a füleimben keletkező hirtelen nyomáskülönbség hatására - a testem követtet, és próbált kompenzálni, ami a lábaimban hirtelen irány- és ritmusváltást eredményezett. Ekkor a térdeim elmentek vidékre hosszúhétvégézni a velneszrészlegbe, és hiába próbáltam többféle programozási nyelven is kódolt üzenetet küldeni a lábaimnak, az átfutási idő túl hosszúnak bizonyult a szabadesés és a gyorsulás idejéhez képest. Igy történt tehát, hogy csak egy gyors ‘S.O.S’-ig jutottam, majd ahogy ezt ürhajós nyelven mondani szokás: ‘Fenék hivja Földet, Fenék, Jelentkezz!’ Rövidre zárva a tényeket: fenék jelentkezett, fenék és Föld találkoztak, fenéknek fájt, Föld kemény volt… De hogy itt még ne érjen véget a sztori, Föld ugye forgásban volt, körforgásban. Igy esett hát, hogy fenéktulaj hanyattesett, rácsüccsent Földre, Föld tovaforgott, és mint a konzervek a gyártósoron, együtt gurult tova Föld és fenék, mint a mese végén. És boldogan éltek, mig meg nem haltak….

De minden mesének megvan az árnyékos oldala, amiről a mese már elfelejt emlitést tenni, a ‘Boldogan éltek’ és a ‘meg nem haltak’ mondatrészek között. no és mi az? Hát persze, hogy a szürke hétköznapok, ahol végül Föld és Fenék rózsaszin boldogsága a múlt homályába vész. Földné Fenék szül 2 kisfenekü bolygógyereket, akit elneveznek megismerkedésük emlékére stilusosan: salsanak és keringőnek. A szürke hétköznapok alatt Föld és Fenék keveset beszélgetnek. Fenék nem öleli át Földet, és Föld sem tartja karban Feneket. Föld igy ráun Fenékre, és öregkorára másik feneket keres. A kisbolygók felnőnek, és egy napon a tejúton kilépnek Föld és Fenék röppályájáról, hogy új pályák után kutassanak. Fenék depis lesz, sok salsas romantikus dráma nézés és nosztalgiázás közben ültében sokat nassol, és elhizik. Mindenki rosszul jár hát, és meghalnak. Hol is a boldog rész hát? J

Miután elég feketére festettem a mesém jövőképét, és persze senkit sem szeretnék depibe kergetni, visszatérek a valós időpillanathoz. Mivel a taknyolás végeredménye egy kis húzódás lett a combom környékén, bármennyire is be akartam fejezni a 60 percet, nem ment. A végére már járni is nehéz volt, és mindezt félig röhögve, félig könnyezve konstatáltam, miközben elhaladtam az öltöző felé a táncoslábú muksi mellett.

És ha ez még nem lett volna elég a napból, felhivtam Ilit, hogy hol is lakik. Este fél10 volt, elindultam kisszoknyámmal felkutatni a buli helyszinét. No persze, a legjobbkor, de eltévedtem. Illetve hittem, hogy eltévedtem, de valójában jó helyen jártam ám! Alig másfél óra alatt már ott is voltam. A buli javában tartott, mindenki evett, nekem nem volt sok kedvem, de persze megkóstoltam a menüt, és megjött az étvágy. Kókusztejben főtt rizst ettünk chilis csirkével, zöldségekkel, amit Reimar készitett, és persze az elengedhetetlen palacsinta mellé. Mindenki megnyalta a 10 ujját utána. Volt ott mindenféle ember, sok kutya, mindenféle méretben, szinben, formában, három és négylábbal. Jo volt, és a végén még haza is vittek, és fejleszthettem tovább olasz nyelvtudásomat.

A nap végén már jó volt ágybabújni, vagy ez már a nap eleje volt… (attól függ, honnan kuksizzuk…)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.