Végre vége a hétnek, gondoltam reggel. Már csak félnapos tréning. A fejem továbbra is kongott, majd szét ment, már 2. napja, nem leszünk így jóban. A banda eléggé össze volt törve, tegnap jó volt a buli. Elmentünk ebédelni a skacokkal, Marlon, a két podgoricai kolléga, J, P, E, Dean, Ili és jómagam. Kiderült, Eric, a francia Podgorica-ban dolgozó kollégának magyar a felesége, és perfekt magyar. De olyan szinten, hogy még sosem hallottam külföldit így beszélni, hihetetlen pontos magyar kiejtéssel! Nekem nehezemre esett magyarul beszélni vele, nem találtam a szavakat és a szórendet! Blokk volt a nyelvemen, és fizikai fájdalmat éreztem, hogy beszélni kell. Nem értem magamat!

Délután 3 körül visszatértünk az irodába, elintéztem egy-két dolgot, majd hazazavart a főnök.

Jöttem is magamtól is, mert egy kedves ismerősöm jött látogatni Magyarországról. Mivel már úgy belejöttem a betűnevekbe, hogy ne nevezzük nevén a gyereket, a továbbiakban legyen ő Mr X, mintha inkognitósat játszanánk, izgi! Szóval megérkezett, felcsíptem az Operánál, hazablattyogtunk, majd kimentünk megnézni a várost este.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.