Valami baj lehet a fejemben, mert kezden neha ugy erezni, hogy magyarul nem találom a szavakat. Minden összekeveredik, valszleg mivel nem beszélem a magyart itt, csak irosgatok ide. Szóval néha azon kapom magam, hogy nehezemre esik a magyar. És néha még ezek a buta ékezetek is elkoszalnak. :-) zsong a fejem. :-) amikor a blogot irom, neha mar mas szorendet hasznalok, és no az vicces magyarul. :-) Most egyszerre megy a fejemben az olasz, es neha a franciat az albannal szinkronban hallgatom: hetvege olaszul/albánul felváltva, ebedszunet albanul, munkaszoveg francia/angol. Tényleg, visszatértem az oskolában alkalmazott módira, és lett szotarfuzetem is :-) , amiben 4 oszlopos szogyujt. Van: alban, francia, olasz, angol (mivel angol az osszes nyelvkonyv, igy angol megfelelovel tanulom a franya szavakat) a gaz az, ha angolul nem ismerem, mert nincs magyar/angol szotaram. Bar volt mar olyan, h akkor a francia beugrott, es rajottem, mit jelent.

De akkor ha elfelejtem az anyanyelvemet, akkor mostmár nyelvetlen leszek!? Áááá, segitség! Múlt pénteken kaptam egy levelet angolul franciás ragozással és német szórenddel egy olasz pasitól Brüsszelből, valami admin cuccal kapcsolatban. Én a nyelvismereteim javát összekaparva azt vettem ki, hogy értesit, hogy megkapta az adminpapirjaimat, és továbbitja a bérszámfejtés felé. (Valahogy igy hangzott a levél: I note (általam kipótolva notify lehet!) you I received the documents …). Rendben, gondoltam, ez amolyan költői levél volt, amire nem kell válaszolni, csak konstatálni. Erre kedden jött egy másik levél franciául ugyanettől az olasz pasitól kicsi spanyolos beütéssel. Hogy mély tiszteletemet és elismerésemet kifejezzem, elneveveztem gyors nyelvzsenikének, azért csak –ke, mert még van mit csiszolni a nyelvtanon. Minden energiámat összeszedtem, ami maradt a reggeli kalóriaégetés után, és megpróbáltam megfejteni a levelet. No abban pedig az állt, hogy ha nem küldöm azonnal a papirokat, nem kapok fizut. No ennek a fele sem tréfa, gondoltam, és gyors visszairtam neki, hogy mi a fene baja van, tudathasadásos ütés érte hétvégén, vagy mi. Kiderült, hogy a pénteki „I note I received” valójában „I did not receive” akart lenni. Nem ugyanaz azért!!! És még neki állt feljebb. No gyorsan lehütöttem a felháborodását, hogy álljon már meg a csörgősipkás gyalogmenet, tanuljon meg valamelyik nyelven teljesen, és beszélgessünk csak azon, ne villogjon már itt az összes nyelven keverve, pláne hogy az én betevőmmel játszadozik. J Szóval kiderült, hogy a 3 példányban elküldött papirom Brüsszel nagy fiókjában kallódik, de mivel nincs kedve előkeriteni, mi lenne, ha elküldeném negyedszerre is. Elküldtem, legyen neki karácsony. Szumma-szummárum, vigyázni kell ezekkel a nyelvekkel, rájöttem, csak óvatosan, mer’ ugyebár nem mindegy, hogy hogy bólogatsz, nem mindegy, hogy mit mondasz (jo-t, vagy nemet J), és a szórend is elindithat vissza nem forditható lavinákat.

A kedd nagy hire, hogy megkaptam az eu-s papiromat, ugyhogy mostmár papirokkal is bizonyithatom, hogy eu védettség alatt állok, ez áll benne. Hurrá! A diplomat card-t kiállitó gép örök nyugodalmat találhatott valahol, mert nem akar feléledni, továbbra sem müködik, igy még nem ragaszthatom ki a homlokomra a CD jelzést. J

Délelőtt összefutottam Marcelloval, akinél már szállóigévé vált, hogy << You can call me whenever you want to talk to anybody. >> Megjegyeztem. Mondtam neki, hogy a reggeli futásoknál igénybe veszem a gardedámot egyszer. Ő komolyan vette, én még meggondolom. J

Ebéd előtt véletlenül belehallgattam Clas és Marcello pár mondatos illembeszélgetésébe, mivel pont az ajtóm előtt álltak meg. Marcellonak ez mostanában szokása. Sikerült könnyesre nevettetniük, amikor Clas (az enyhe nagy pocakkal megáldott svéd) megjegyezte Marcellonak (az csontsovány olasznak), hogy fehérjekúrát kellene tartania, hogy felszedjen egy kis izmot. Például ő ezért eszik annyit, és főleg húst, mert az növeli az izomtömeget. Persze, gondoltam, csak épp akkor, ha kicsit gyúr is rá, de ha csak agytornát tart, mint Clas barátunk, azzal messzire nem szaladnak az izmai. De érdekes volt látni, ahogy Marcellonak, akiből egyébként ömlik a szó, torkán akadt a szó, és végigmérte Clast egy pillanat alatt, és próbálta valami illedelmes kifejezéssel elviccelni Clas komoly tanácsát. Én meg ott ültem az irodában, rágörnyedve az épp aktuális fizetés jóváhagyásra, és csak nevettem. Nem tudtam abbahagyni.

Miután elmentek, lehültem, és elmentem ebédelni Ilivel, Adelával és Suelával. Ezen a három grácián (monster, ahogy egymást nevezik, sőt engem is tiszteletbeli monster-nek bevettek a bandába) szétröhögtem a fejemet ebéd alatt. Annyi sületlenséget tudnak összehordani, hogy egy min 30 perces hasizomgyakorlattal felért az ebéd. Elmesélni nem lehet, de egy kis gyerekszájba beillő poént megpróbálok elmesélni, bár a hatást nem lehet megismételni: Ili elmesélte, hogy az egyik lánya, Lisa elég furmányos teremtés, és nevelhetetlen a maga kis valójában, pedig még csak 10 éves.  A hétvégén, ha elmegy valahová, akkor bébiszityura hagyja a lányait. A lányoknak este már nem lehet édességet enni, viszont Lisa nagyon szeretett volna, igy aztán azt adta be a bébiszitternek, hogy anya azt mondta, kivételes alkalom van, és mégis lehet mostmár cukrot enni. A bébiszitter erősen kételkedett benne, és megkérdezte Lisát, felhivjuk anyát, hogy megkérdezzük? Erre a kislány: „Szóval azt akarod ezzel mondani, hogy az anyukám hazudós?” J (Bébiszitter ezek után elhült képpel sarkonfordult, kiment a konyhába, és elkezdett röhögni, hogy a kislány ne hallja.)

Apropó, fizetésjóváhagyásra visszatérve. A délután nagy meccse: Svédország-Magyarország nem éppen barátságos találkozó volt. Történt ugyanis, hogy Clas előkészitett egy fizetésjóváhagyást, és mivel a kedvezményezett nem jól számolta ki a fizetendő összeget, ő újrakalkulálta. A problémám ott kezdődött, hogy egy csomó minden, amit egyeztetnie kellett volna fizetés előtt NEKI, azt nem egyeztette, és nem is egyezett (Murphy szerint ez gyakran előfordul), de persze bátran beirta az összefoglaló cseklisztbe, hogy ok. Ekkor már rózsaszinre váltott a fejem. De a főpoén az volt, amikor megláttam a kalkulációját, és próbáltam felfedezni benne a logikát, akárhol is bújt el, bújócskából jelesre vizsgázott, bár szerintem nem is volt benne logika, ismerve Clast. Szóval behivtam őt és Penchot, hogy magyarázzák már el nekem, gyenge kezdőnek, hogy hogy is gondolták ezt. Ird és mond 45 percen keresztül magyaráztam nekik az igazamat, Clas hideget-meleget boritott rám, hogy én ezt nem érthetem, nevetett, hogy biztos ennél a résznél még nem tartok a szabályzat olvasásában stb. Megnyugtattam, hogy gyorsan olvasok, úgyhogy megvolt a szabályzatnak többek között ez a része is, úgyhogy nyugodjon meg, nem a bokorból kapartam elő a kérdéseimet. 45 perc izzasztó agytorna és vita után, ahol Pencho csapongott hol ide, hol oda, nem adtam fel!!! És igazam lett!!! Kiderült, a tábla, amit évek óta használ Clas, és olyan büszke rá, hogy tökélyre fejlesztette, már az elején hibás. Javitani kell, és a jövőben eszerint kell a kifizetéseket kalkulálni. A végén a svéd, aki 45 percen keresztül szapult, megjegyezte, hogy milyen jó, hogy auditor is van a csapatban >> elkezdte azt a táncot járni, amit a legjobban gyülölök egy emberben! Ezek után nemhogy nem lopta be a szivembe magát, de még a hátrébbnál is hátrébb soroltam a várólistán. Szóval miután a svéd-magyar 0-1-re végződött, Clas visszament az irodájába a fehérjéi közé, én pedig a fizetésjóváhagyásaim közé, és annyira mérges voltam, hogy kerestem egy másikat, csak hogy lehütsem magam. Szerencsétlenségemre ez is az ő projektje volt. Nem baj, gondoltam, igy edződik az ember, keményedik a bőr a képemen, gondoltam. Hát belevetettem magam. Csakhamar kiderült, ez sem jobb az előzőnél, csak máshol van a hiba, de mivel már délután volt, eltettem a holnapi svéd-magyar visszavágóra, minden napra egy mese felkiáltással.

Este bementem a boltba, ahol a mélyhütött cuccokat messzire kerültem, de vettem sok-sok fincsi gyümölcsöt. Meglestem, hogy az, amit a múltkor Ili megkóstoltatott velem, albánul úgy van, hogy hide (jujube angolul), mindegy, finom volt. Nekem elsőre egy éretlen, kemény datolyához hasonlitott. És vettem Sheget, amit nem tudtam, mi, de tetszett kivülről, igy gondoltam, kipróbálom. Otthon megnéztem a friss szótáramban, no az a gránátalma. A kakut még nem találtam meg egy szótárban sem, de kideritem, ha addig élek is, hogy mifajta gyümölcs az. Miután kifosztottam a fél gyümölcsös pultot, és senki nem vette el tőlem (védtem ám rendesen!), beálltam a pénztárhoz. Már épp azon gondolkodtam, hogy bő albán szókincsemből egy laza kézmozdulattal hogyan fogom előhúzni a mirupafshim kifejezést kifelé menet az ajtón, amikor fiatal lány elém állt a pénztárban, levett a polcról egy cigit, és felém mutatva mondott valamit. Természetesen, nem értettem egy mukkot sem, de mivel mimikában jó vagyok, hamar lejött, hogy gondolom, elém akar állni, hogy kifizesse a cigit, és megkér szépen, hogy engedjem előre. Mivel nem akarok semmiképpen világraszóló nemzetközi konfliktust, pláne úgy, hogy nem tudok a nyelvükön nemhogy vitatkozni, de még egy pohár vizet sem kérni (bár, ha jobban meggondolom, az lehet, hogy már menne!), igy BÓLINTOTTAM csendben, mivel szerény albán szókincsemből egy darab sem jött elő, ami ide illett volna. Azt meg mégsem mondhattam, hogy Mirupafshim! (Viszlát!). J És már megint abban a szituációban találtam magam hirtelen, amibe mostanában oly gyakran belekeveredem: egy albán furcsán bámul az arcomba. Visszabámultam bamba magyar arcommal, és a nyomaték kedvéért felhúztam a szemöldökömet, hogy jobban lássa a kérdőjelet a homlokomon. Nem értettem, mit nem ért, mikor én kedves vagyok vele, hát ő meg aztán miért vág ilyen arcot ahelyett, hogy repesne örömében, hogy talált egy lúzert, aki előreengedi. Fáradt voltam, igy nehezen esett le a tantusz, és summa nélkül a telefon sem müködik, igy kisagyam nem tudta tárcsázni a központot, hogy kijavitsam újabb baklövésemet. Még egy esélyt kaptam a lánytól, albánul elmondott valami kisértetiesen hasonlót, mint az előbb. Megintcsak BÓLINTOTTAM, de mostmár nem annyira határozottan, csak visszafogottan, mintha éreztem volna, hogy itt a gyenge pont a történetben, majd a hatás kedvéért elővettem a kezemet, mert az a múltkor segitett, és mutattam, hogy menjen. Mivel  a lány még ha lehet, az előzőeknél is furcsább képet vágott, mosolyogva megkérdezte: „You do not understand what I am saying, don’t you?” – gyors meglepődés után, hogy ezt értem, válaszoltam, hogy igen, nem értem. Kezdtek az igenek és nemek szürke kavargó felhőréteget képezni a fejem felett, viszont mielőtt még végképp hülyének nézett volna, hozzátettem, hogy nem értem, viszont értem, hogy mit akar, úgyhogy menjen nyugodtan elém, és gondoltam, hagyjon már meg az én kis bólogatós kisvilágomban, mert ma este már nem akarok több nemzetközi vitába beszállni, hagyjuk meg a svéd-magyar 0-1-t az én örömömre. J gyors kifizettem, összeszedtem a cuccaimat, a gyümölcsöket, aminek nagyon örültem, és kiszaladtam a boltból anélkül, hogy a jól kitervelt mirupafshimomat bevethettem volna. No nem baj, majd holnap. J a sötét éjszakában szökdécseltem hazafelé a kétszatyornyi gyümölcsömmel, mint Piroska kis kosarával az erdőben, és eszembe jutott az a remek mondás Mohamedről és a hegyről. Arra gondoltam, hogy adaptálni kellene ezt itt, Albániában: ha képtelen vagyok megtanulni bólogatni az ő nyelvükön, őket kell rávenni, hogy az én nyelvemen bólogassanak. És majd egyszer az albán történelemkönyvek és nyelvtörténeti tanulmányok úgy fogják emlegetni a nevemet, hogy ő volt az a szédült téritő liba, aki megfosztotta az albán népet egyedi nyelvi hagyományától.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.