Úgy keltem, mint akit megvertek. Nem tudom, mi bajom, de agyamra mehetett ez az angol, mert már megint angolul álmodtam. Ez már így marad? Szandit nagynehezen kivertem az ágyból, ő is rendesen össze volt törve, de mondtam neki, hogy ugye-ugye, kellett annyit dorbézolni tegnap éjszaka. Most aztán meglesz a böjtje. Úton az irodába már nem is történt semmi különös, leszámitva, hogy a bejáratnál előadtam dijnyertes tornagyakorlatomat a lépcsőn a delegáció nagyközönségének. Történt ugyanis, hogy átmentem a 3 ellenőrző ponton és az egy fémdetektoron, ami a külső kapunál van, és erősen elgondolkodtam úton a belső udvaron, hogy vajon mire kell ez a fémkapu, ha mindig besipol rám, de még soha senki nem kérdezte meg, minek nekem annyi fegyver. J Szóval miközben épp ezen gondolkodtam, elértem a lépcsőt, és laza mozdulatokkal elindultam rajta felfelé, miközben odabólintottam a jobboldalon álló négyes cigicsapatra (itt a bólintás nemzetközi egyezménnyel védett, úgyhogy nem bakiztam). Szóval már majdnem elértem a tetejét, amikor az utolsó lépcsőfokon a cipőm a kedvenc kismagassarkú cipőm orra beakadt a lépcsőfokba. Még sosem hagyott cserben, kivéve mikor egyszer-kétszer beakadtam a járdakövek közé, meg lefordult a bokám a sarkáról, és kecses break-mozdulatokkal próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat. Most viszont pácban hagyott, mert olyannyira beakadtam, hogy félig lejött a lábamról. No ekkor kezdtem el előadni az olimpiai döntős tornagyakorlatomat. Aki már látott talajtorna gyakorlatot, biztosan tudja, hogy egy-két jól irányzott szaltó és egyéb cukahara és társai után a tornászok (ha sikerül persze a formula) fellenditik mindkét kezüket, és elismerést követelve kihúzzák magukat. No akkor most ha ez a kép megvan, tegyetek ENGEM a vékonyka pici tornászlány helyébe, akit elképzeltetek! Megvan? No akkor most lehet nevetni. Fantasztikus pörformansszal, kecskebéka stilusban fellendültem az utolsó lépcsőfok tetejére, ott kezeimet az égbe, majd leirhatatlan irányba és magasságba ritmustalanul hajigálva kapálóztam - ez lehetett volna a cukahara rész. Kétségbeesetten képzeltem el, amint orral a szenzoros ajtó felé esem, ami persze jól müködik, igy időben kinyilik rám, én befekszem közé, majd bezáródik, miközben én ott fekszem szétnyúlva, és mint a rajzfilmekben szegény Tomra, 5 másodpercenként rámzáródik újra és újra az ajtó. De, mint egy hero mégiscsak megmentettem a külvilágot egy kiadós nevetéstől (vagy inkább megfosztottam), és ahogy ezt a talajtorna közvetitésénél szokták volt tudományosan megfogalmazni: beleálltam, megfogtam a gyakorlatot! Sikerült elkerülni a vetődés utáni elvágódást, bár nem épp a legkecsesebb mozdulatokkal, de a végeredmény a fontos, nemdebár. Gyorsan vetettem egy pillantást a négyes fogatra, akik az iménti harsány beszélgetést hirtelen (isten tudja miért J) abbahagyták, és mereven néztek felém. ÁÁÁÁ, dehogy vették észre, áááá, dehogy volt feltünő, csak épp, amennyire kell! Szóval ott volt 3 kapuskolléga, 4 udvari láncdohányos officer és Adela, a bejáratnál ülő admin. Csak ennyien láttak, meg szerintem, mivel kamerával figyelik az egész helyszint, az egész delegáció megismerkedik a sztorival legkésőbb a karácsonyi parti azon részében, ahol „az év bakijai és kedvenc kamerafelvételei” cimü rövidfilmet játsszák majd le.  Mintha mi sem történt volna, megigazgattam a ruhámat, felvettem a cipőmet, és nagyokat nevetve irány az ötödik.

Az irodába a szokásosnál is hamarabb beértem, és senki nem akart elütni, a dudálást meg már észre sem veszem. Az irodában Migenától megtudtam, hogy van egy saját minibusza a delegációnak, ami behozza a kocsi nélkülieket a munkahelyre, a központból indul. Mondtam, egyszer majd kipróbálom, de annyira megszoktam már az emberek között gyaloglást, hogy nem is gondoltam rá, hogy buszra kellene szállni. Hazafelé is van egy, fél 6-kor, no de én akkor még nem végzek. Úgyhogy marad a gyalog, amitől Migena is óvaintett, hogy ne gyalogoljak azon az úton, este meg pláne. De nincs ott semmi! Még nem értem, mi bajuk azzal az úttal, de lehet, hogy nem is akarom. Délelőtt beszéltem Penchoval, hogy délutáni megbeszélésre összeszedem az újításokat, és megbeszéljük Gustav 5 oldalas kreálmányát, amiből mire kijavítottam a hiányosságait, sikerült 12 oldalt faragnom. Nem tudom, hogy megy át Pencho kezén, de átküldtem neki.

Beszéltem az ingatlanossal is, akivel holnap találkozom az albérlettel kapcsolatban. $

A megbeszélésen az egész pénzügyből 4-en voltunk, a többiek szabin. Gyorsan eltelt, és asszem Clas elég fáradt volt, hogy megjegyzéseit megossza velünk (rossz hétvégéje lehetett, az arca alapján legalábbis), úgyhogy gyorsan túljutottunk mindenen, és befejeztük. A Gustav sztorira kb 6-7 között került sor, majd egy órát ültünk rajta, Pencho jóváhagyta a javításaimat, azt mondta, maximálisan egyetért, hogy ebből a mess-ből egy javában újat kell faragni. Nem akartam neki mondani, hogy és képzelje el, hogy ez a semmi kutyulmány tavaly simán átment minden jóváhagyási szinten (merthogy van nálunk jóváhagyási szint ám rendesen, minden levelet köröztetünk az épületben, és mire jóváhagyottnak nevezhetjük, már kb 10 aláírás van rajta különböző emberektől – bürokrácia, mindenki a saját s*ggét védi, de sikerrel, mert olyan szó, hogy felelős, itt nem igazán létezhet szerintem).

A megbeszélés után, este 8 körül hazaindultam. Sötétben, a szokásos úton. Semmi baj nincs itt! Pár lézengő, aztán ennyi. Hazaérve elszöszmötöltem, amikor is a 0 egyenleges telefonomra (amit nem sikerült még feltölteni), kaptam egy sms-t az albán Vodafone-tól. No képzelhetitek, mennyit értettem belőle. Nohát még annyit sem! J Úgyhogy elővettem a napközben szermányolt remek offline albán-english szótárt (amit sippül fjalor-nak hívnak), és megkezdtem első albán szövegem lefordítását. Csak a vicc kedvéért leírom vagy inkább lerajzolom nektek, mit is kaptam: „Me kenaqesi ju njoftojme se regjistrimi i numrit tuaj perfundoi me sukses ne emrin BEATA JACZINA. Eshte momenti yt. Eshte Vodafone.” No ebből a regyisztrimi i numrit-ra volt egy sejtésem, de a többiről lövésem sem sok. A dictionary nem működött, úgyhogy maradt szerdára a megfejtés, amikor leghamarabb albán szótár lesz a közelemben.

Lassan végére járt a napnak, úgyhogy én is eltettem magam befőttek, és úgy döntöttem, hogy ha a VF nagytesó fontosat akart közölni az üzenetében, majd becsönget, és elmondja.

Ha az ember meg akar számolni, legjobb módja, ha elővesz pár papírpénzt, és onnan megtanulja. Így esett hát, hogy a mai albán nyelvlecke a számok világa: 100 - Qind (ejtsd: tyind), 200 – Dyqind (dütyind), 500 – Peseqind (peszetyind), 1000 - njemije (nyemij(e))

Natën e mirë! J

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.