Reggel megint esett. L Nem szeressük! Szombaton Hashelni akarok! Nem eshet! Nem volt túl sok kedvem kimenni az esőre, de nem volt sok egyéb választásom sem, úgyhogy rávettem magam végül, és elindultam. Az irodában mindenkinek jókedve volt, nekem meg pénteki fejem. Folytatódott a tegnapi bambulásom, csak erre már nem foghattam, hogy fáradtság, mivel reggel volt. Igy ráfogtam a péntekre. Kevés értelmes szavam volt aznap. A nap jó híre, hogy 3 hét után végre sikerült megkapnom délutánra a hozzáférésemet, úgyhogy megmarad a sap rekord. J Ja, megismertem a pénzügy hiányzó kollégáját, Deant, aki egy szlovén srác, kb 30 körüli, de lehet, hogy fiatalabb, vöröses hullámos haja van. Csendes fiú, így nehezen ment a beszéd vele.

Ebéd Ilivel, Suelával és Adelával, akik mindent kifiguráznak a munkahelyen, így esett, hogy hamar rátaláltak a tegnapi csendre vonatkozó megjegyzésemre, és jókat nevettünk. Tényleg vicces marhaság volt, de nem is én lennék! J Aztán jött Gustavunk, akiről kiderült, nem csak én nem értem, amit motyog, hanem a többiek sem, és mindenki viccet farag belőle. A mozgását eddig nem tudtam leírni, de a csajok jól megfogalmazták: olyan mint Mr Bean, csak 3 fejjel magasabb kiadásban hurkapálca vékony, hosszú lábakkal. Borultunk a nevetéstől. Az egész kantin harsogott tőlünk.

A nap azzal telt, hogy összeszerkesztettem egy szívhez szóló levelet az albán minisztériumoknak, amit átküldtem Penchonak, aki visszaküldte, hogy csak kis kozmetikázást hajtott végre rajta, de igazából átírta az egészet, a lényeg ugyanaz volt, csak más szavakkal. J jót mosolyogtam a kozmetikázásán, ha ő lenne az egyetlen kozmetikus itt, biztos, nem mennék soha hozzá, mert átszabná a fejemet pillanatok alatt. No nem baj, végülis meglett, ez a lényeg.

Délután volt egy kis pezsgőzés, mivel Jolanda szülinapra kapott egy-két üveggel. Gyorsan megittuk. A pénzügy tiszteletbeli tagjává fogadtuk Lucat, aki valahogyan odakeveredett, és gyorsan beszállt a pezsgőpusztításba. Migena felajánlotta, hogy ismert pár kapcsolatot siklóernyőzők között, majd bemutat. Ok, mondtam, amint elhoztam az ernyőmet otthonról, kapcsolatból már rengeteg van, csak épp felszerelésem nincs, igy egyelőre max szabadesésben szerzett gyakorlatomat villogtathatnám. A „fogadás” után vissza az irodába, Luca bekukkantott. Mondott valamit, de csak nem jutott el hozzám a hang. Biztos fennakadt a sok dosszién, ami előttem hevert. Megnyújtottam a nyakam és nagyra nyitottam a szemem, ebből tudta, hogy fog’sincs, miről beszélt. Megismételte, nagy szerencsémre, igy nem kellett bevallanom, hogy öröklött süketséggel áldott meg a sors. J Hallotta, hogy motort akarok venni. Mondtam neki, hogy igen, akarok a közeljövőben, és róni az utakat a környéken. Mondta, szóljak mindenképpen, ha meglesz, mert többen sokkal jobb motorkirándulni. Ezzel 100%-osan egyetértettem.

Végre megkaptam a helyi kávéfőzőbe való kávéfiltert, úgyhogy gyors kipróbáltam. Itt a kávéfőzőbe kis korongot kell tenni, ami filterbe van csomagolva, és azt préseli át a kávéfőző. Naon fincsi kávé ez, és az itteniek mind tej nélkül isszák! Igazából nem is isznak tejet. Egyik nap annyira megkivantam a tejet, krónikus tejpusztitóként, hogy vettem egy flakonnal, és majdnem egyszerre megittam. Pencho épp akkor fordult a konyha felé, amikor az orromig benne voltam a tejesbögrémben, mint cica a tálban, és mikor felemeltem a fejem, mert majd’ belebotlottam, a fehérbajusz rajt’maradt az arcomon. No ezzel a fejjel fordultam felé, kiegészitve egy kedves mosollyal. Hát nagyot vigyorgott, és megkérdezte csodálkozva: tejet iszom? Mondtam neki, igen, miért? Furcsa, csak ennyit felelt. Lehet, h a spanyolok nem isznak tejet magában, de azért még miért is furcsa, ha valakinek tej elvonási tünetei támadnak. Furcsa vagyok, no! J

Este még Clasnak adtam egy-két feladatot (szegényre rájár a rúd, biztos azt hiszi, kifogtam magamnak, pedig dehogy, csak ő áll a leghátrébb a feladataival), amire jövő péntekre kapott határidőt, ennek annyira nem örült, de mondtam, ha problémája van, jöjjön, és segítek. Csak a helyzet az, hogy köv héten jönnek Brüsszelből pofavizitre, és fel kell nekik mutatni egy-két eredményt olyan projektekre, amiket már 2 vagy 3 éve (nem viccelek!!!) le kellett volna zárni, és senki nem lépett egy centit sem előre. Most ezt próbáljuk sínre tenni Penchoval, és ez nem tetszik a többieknek annyira. Minek háborgatni a múltat, mondják. Hmmm, tényleg érdekes munkastílus…

Van itt mostanság egy nagy kór, ami pusztit, a neve: EPSO teszt. Ilyet irtam én is, mielőtt felvettek a databézbe. Szóval ezt a tesztet meg kell időről időre mindenkinek irni (évente talán!?), és ha nem sikerül, mindegy, meddig szól a szerződésed, menned kell, nagyjából ki vagy rúgva. Furcsa szemétsége a rendszernek, már elnézést a kifejezésért, hogy nem veszi tekintetbe egyáltalán a tapasztalatot, csak az elméleti tudást. Igy ha sokat dolgozol, kevés időd marad a felkészülésre, és hamar kipottyanhatsz az EU nagy kalapjából. Vigyázni kell vele. A tesztek eredménye most derült ki, ma küldtek levelet a staffnek. És az élet fintora, hogy akivel legjobban el tudom az időt ütni, ő esik ki a kalapból. Ilinek nem sikerült az egyik modul, igy aztán még ezévben mennie kell. Hihetetlen pozitivizmussal van megáldva a nő, mélyen valahol nagyon elkeseredett, de a világért sem mutatta ki a nagyközönségnek. A pénzügyből úgy tünik, Luisa után neki is mennie kell. Nem tudtunk beszélgetni, pedig látszott rajta, hogy szeretne, csak annyit mondott, ez most neki egy elég rendes fejtörést okoz, mivel két gyerekkel férj nélkül nem könnyü azt az anyagi szintet fenntartani, amit ez a munka biztosit, mert valljuk be, tényleg jó szintet biztosit a helyi viszonyokhoz képest. És a nagy csavar a történetben, hogy ő trenirozta a pénzügyi csapatot, és mindenki másnak sikerült. Hát erre mit mondjak, mindenkinek megvan a maga története az életben… Az én történetemnek már cimet is adtam, ami most akár Ilire is ráillene: „Néha te vagy a szélvédő, máskor pedig te vagy a bogár…” (mielőtt még szellemi eltulajdonlással vádolnának meg, muszáj megjegyezni, hogy ez nem made by me originally, olvastam vhol, és nagyon megtetszett).

Este még megnéztem a Ford Fairlane-t, ha már így belelkesültem rá tegnap, még mindig volt benne egy-két jó poén, így több év távlatából is. Bár legjobbakat azokon a ruhákon, a felszerkókon és azon a pár jólirányzott beköpésen borultam, ami nem mind bírja a nyomdafestéket… J

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.